Kezdőlap
Bemutatkozás
Partnereink

Bejelentkezés





Elfelejtett jelszó?



Egy bőröndnyi robogó Őriszentpéterből Nyomtatás E-mail
ImageGondolt már arra, milyen lehet a robogóját összehajtani, és maga után húzva feltenni a vonatra? Az őriszentpéteri Antró Kht. fejlesztésében készülő autókat és motorokat olyan speciális anyagból gyártják, hogy akár erre is alkalmasak lehetnek.

Tavaly beszámoltunk róla, hogy a cég Solo-Duo néven hibrid autó fejlesztésébe fogott. Most Hivessy Géza fejlesztő mérnök azt is elárulta, hogy milyen fordulat várható járműveik történetében.

Azt már tudjuk, mire képes a SoloDuo járműcsalád: egy három személyes Soloból Duót építhetünk. A hármas hibridhajtás (napcellák, emberi erő és belső vagy külső égésű motor, melyek mind egy elektromos hajtásra hajtanak rá) lehetővé teszik, hogy a városban, kisebb sebességeknél nem szükséges hajtani a motort, elektromosan, csendben, szennyezést nem okozva tud haladni a járgány. A Solo kb. 1, 5 liter/100 kilométeres fogyasztásához nemcsak ezek, hanem az áramvonalas külső, és a könnyű - mindössze 380 kg-os - súly is hozzájárulnak.

De az autók előtt valami mással szeretnének előrukkolni a tervezők. Egy az Solokéval megegyező anyagból – szénszálas kompozitból – készülő összecsukható robogóval készülnek megjelenni a piacon. Jelenleg két verzió van kész ebből az új termékből, éppen befektetőt keresnek a 2010-es sorozatgyártás megvalósításához.

Az összehajtható, elektromos robogót tömegközlekedési eszközökön is szállíthatjuk, de az irodába is magunkkal vihetjük. Csukott állapotban ugyanis akkora, mint egy közepes bőrönd, és kis kerekei megkönnyítik szállítását. Lesz benne egy pedállal hajtott elektromos hajtási rész is, amellyel növelhetjük a hatótávolságot. A hálózatról tölthető kismotor sebessége 45km/óra, mindkét kerékben elektromos agymotor található. Az árát 2800 euróban maximalizálták, és tervezünk egy elő-takarékossági programot indítani leendő vásárlóinknak.

iconHallgassa meg a Hivessy Gézával készített interjúnkat!

2009. 11. 03.
 
< Előző   Következő >
© 2010 harmonium.hu